Álmomban szerelmes voltam. Ilyen is régen fordult elő. Fura volt, de jó volt. Azért volt fura, mert nagyon erős érzés volt. Annyira, hogy mikor megbántott, az fizikailag fájt. Ennek ellenére jó érzés volt így érezni, hogy lehet valakit így szeretni szerelememl, mert úgy látszik, hogy én ezt már elfelejtettem. Azt hiszem, lassan eljön az ideje annak, hogy újra körülnézzek rendesen a világban, és ne zárjam el magamat mindenki elől. Jól esett egyedül lenni, néha gondolkozni a dolgokon, kiélvezni, ami van. Most már úgy érzem, hogy készen vagyok arra, hogy másra is odafigyeljek.
Ha valaki öt éve azt mondja nekem, hogy az Imagine Logoból fogom a szakdolgozatomat írni, nagy valószínűséggel az arcába röhögtem volna. Fél évvel ezelőtt nekiálltam, bár nem túl lelkesen. Aztán változott minden, úgy volt, hogy más témám lesz, amit nagyon szerettem. Egy hónappal ezelőtt sírógörcsöt kaptam, amikor kiderült, hogy mégis ez lesz a témám. Most nekiálltam, és próbálom a legjobbat kihozni belőle, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen az egészet megcsinálnom. Tudom, hogy rengeteg munkám lesz vele, tudom, hogy nem lesz egyszerű, de azt is tudom, hogy meg fogom csinálni jól. Mert sok mindent feladtam már az életben, (és bár egy hónapja nem így éreztem) de ezt nem fogom. Ezt meg fogom csinálni. Akkor is.
Miért van az, hogyha valamit párban kellene csinálni, azt biztos, hogy a végén én egyedül fogom megcsinálni?
Mert most megint az van.. persze, adjuk be ketten a jelentkezést a hülye TDK-re, és persze, ha lehet vigyük tovább mindketten, de ennek a 98%-a az enyém, a maradék 2%ot pedig még át kell még írnom úgy, hogy beadható legyen.
Na mindegy, mély levegő, és megcsinálom. Utána pedig kiállok saját magamért...
Nem tudom, hogy mit akarok pontosan. Boldog akarok lenni. Nem kellene azon gondolkoznom, hogy nem találkozok vele, hanem el kellene felejtenem, és arra koncentrálni, ami lehet. Hogyha nyitvatartom a szememet, talán megtalálom a lehetőséget. Talán már meg is találtam, csak elszalasztottam..
AJÁNLOM AZ OLDALT
